http://genium-med.hu/


 
Bejelentkezés
 
Azonosító:  
Jelszó:  
 
  Regisztráció >

A császármetszés

Tartalom:

A császármetszés története

A császármetszés (latin neve sectio caesarea) a terhességet befejező műtétek közé tartozik, mellyel kikerülhető, hogy a magzat a szülőcsatornán keresztülhaladva jöjjön a világra. Ez, az egykoron az anyák számára 100%-os halálozással járó műtét mára a szülészet egyik legfontosabb és leggyakrabban használt, biztonságos műtéti beavatkozásává vált. A továbbiakban áttekintjük a császármetszés történetének a mai műtéti technikáig vezető rögös útját.

A császármetszés történetében számos bizonytalan adat szerepel, és még a műtét nevének pontos eredete is homályba vész.

A császármetszés történetében az első nyomok és adatok az ősi görög mitológia világába vezetnek. Az anya hasából való kimetszés a "tiszta születés" módja, mely egyes istenek és félistenek kiváltsága volt. Maga Hippokratész (i.e. 460-377) is apai ágon Aszklepioszig (a gyógyítás istenéig) vezette vissza származását, akit a mitológia szerint, Apolló metszett ki Coronis testéből, akit egyébként Artemisz hadisten ölt meg.

Feltehetően az első valódi megfigyelések a vadászoktól származtak, akik a frissen elejtett vemhes állatok kizsigerelésénél még élő magzatokat találhattak az anyaállat méhében.

A műtét neve a "caedo, caedere - metszeni" latin szóból származik, bár a "sectio" is hasonlót, vágást jelent ("secare-vágni"), így a sectio caesarea "vágó metszést" jelent, mely nyelvészeti szempontból nem helyes. Ennek ellenére világszerte ezt a terminus technicust használják 1637 óta (Theophyle Raynaud, jezsuita szerzetes könyvében javasolta először).

A császármetszés magyar fordítása is helytelen és a legendák ellenére nem Julius Caesar után nevezték el. Bár az ókori Róma szülészei, bábái is ismerték a módszert, de csak a magzatnak a haldokló vagy halott anyából való kimetszésére alkalmazták. Erre egy császári rendelet kötelezte őket (Lex regia, Numa Pompilius /i.e. 715-673/ király rendelete).


Ifjabb Plinius történetíró több híres személyt is megemlít, akik ennek a rendeletnek köszönhették életüket. Köztük volt Cornelius Africanus Scipio (i.e. 235-183) hadvezér, később az első római császár, akinek leszármazottait emiatt caesones-eknek is nevezték. Egyes elméletek szerint a sectio caesarea elnevezés is ennek emlékét őrzi.

A közhiedelemmel ellentétben Julius Caesar valószínűleg nem császármetszéssel jött a világra, ugyanis anyja mindössze Caesar halála előtt 10 évvel hunyt el, márpedig a császármetszést abban az időben még valószínűleg senki nem élte túl. Caesar neve ennek ellenére mégis összekapcsolódott a császármetszéssel, ugyanis törvényben (Lex Caesarea) erősítette meg a magzatok kimetszését a halott vagy haldokló anyákból.

A következő mintegy másfél évezredben ez a funkciója mit sem változott a császármetszésnek. Többek között VI. Eduárd angol király, XIV. Gergely pápa és V. Richárd király is kimetszéssel jöttek világra.

A következő fejlődés abban rejlett, hogy a műtétet élő anyán végezték el, aki túlélte a császármetszést. Az első ilyen eset valószínűleg egy orvostörténeti érdekességként számontartott eset, melynek hitelessége kérdéses. 1500-ban egy Jakob Nufer nevű svájci miskárolónak tulajdonítják az első ilyen műtétet. Feleségének elakadt szülését 13 bába és több kőmetsző szakember sem tudta befejezni. Állítólag Nufer miskároló késével a hasfalon ejtett egyetlen metszéssel kiemelte a magzatot, és a sebet az állatorvoslásban gyakorolt módon látta el, összevarrva a sebeket. A sikert koronázta, hogy a gyermek 77 éves koráig élt, a felesége pedig még további 9 gyermeknek adott életet.

Bizonyíthatóan az első ilyen sikeres beavatkozásra 1610. április 22-én került sor Wittenbergben, Németországban. Az esemény Jeremias Trautmann sebész nevéhez fűződik. Az anya 25 nappal élte túl a műtétet, majd végül szepszisben halt meg. Trautmann érdeme az volt, hogy a méh sebét selyemmel varrta össze. Az első komolyabb sikert, ahol az anya jóval túlélte a beavatkozást, Írországban, 1738-ban (Mary Donally), majd 1793-ban Angliában (Barlow) végezték. Ennek ellenére abban az időben a halálozás 75-95 % volt és ezért inkább a magzat életét áldozták fel az anya érdekében, minthogy rutinból császármetszést hajtsanak végre.



Minőségi ugrást akkor tudtak elérni, amikor javítottak a varróanyagokon (Sänger, 1882 Lipcse), a műtéttechnikán (Porro, 1876 Boston) és megteremtették a szepszis-antiszepszist (Semmelweis, 1857 Budapest), valamint felfedezték az altatást (Morton, 1846 Boston). Az eredmények még így sem érték el az 50 % alatti halálozási arányt.

Magyarországon az első császármetszést Pongrácz Mihály, Nógrád megye főorvosa végezte 1839-ben, de az első igazán sikeres császármetszést, amely után az anya és újszülöttje egyaránt élve hagyta el az intézetet, Tauffer Vilmos végezte 1880-ban.

A XX. században is jelentős fejlődésen ment keresztül a császármetszés. Elsősorban a biztonságossága terén ért el nagy eredményeket, amely lehetővé tette az elterjedését a gyakorlatban olyannyira, hogy már nem csak életveszély esetén lehet alkalmazni, hanem megelőzésként is. Ennek a szemléletnek elterjedésében úttörő munkásságot végzett Magyarországon prof. Zoltán Imre. Kikristályosodott a műtéttechnika, javultak a varróanyagok és az altatási- érzéstelenítési módszerek.

A fejlődés odáig terjedt, hogy napjainkban Magyarországon az újszülöttek kb. 30 %-a császármetszéssel jön a világra, zömmel megelőzés céljából és a műtét halálozása százezrelékes nagyságúra olvadt.

vissza a lap tetejere


Általában a császármetszésről

A császármetszést több okból kifolyólag szokták végezni. Az esetek nagyobbik részében a magzat érdekében végezzük, nehogy károsodást szenvedjen. Az esetek egy jelentős részében mind az anya, mind a magzat érdekében történik a műtét. Legvégül előfordul, hogy az anya egészségének, vagy életének védelme érdekében kénytelenek császármetszéshez folyamodni. A műtétnek vannak abszolút javallatai, vagy több súlyosbító tényező együttállása miatt döntenek a császármetszés mellett.

A műtétet lehet végezni általános altatásban, spinális anesztéziában vagy epidurális érzéstelenítésben. A behatolás lehet alsó középvonali metszésben (lásd kép) vagy bikini vonalbeli metszésben. A méh megnyitása és zárása is többféle változatban terjedt el, valamint a hasfal rétegeinek egyesítésében is több variáció lehetséges.

A császármetszés egyike a leggyakrabban végzett műtétnek. A beavatkozás technikája lényegében évtizedek óta változatlan. A has megnyitása alsó középső metszéssel, vagy ma már gyakrabban bikini vonalban végzett (ún. Pfannenstiel vagy Joel-Cohen) szerinti behatolással történik. A méh sebének zárására rutinszerűen egy rétegű csomós, vagy két rétegű csomós-tovafutó kombináció használatos. A hashártyát csomós vagy tovafutó öltéssel egyesítik. A has sebét rétegesen szokás zárni, Pfannenstiel behatolás esetén általában az izompólya alá helyezett szívódrain hátrahagyásával.

A szokásos módon végzett műtét átlagos ideje 40 -100 perc. A felhasznált varróanyagok és a szívódrain összköltsége sem elhanyagolható, különösen, ha ezt az évi műtétszámra számíjuk.

vissza a lap tetejere


Császármetszés gyakorlata klinikánkon

Régen felmerült a gondolat, hogy nem lehetne-e a császármetszést gyorsabban, olcsóbban és nem utolsó sorban a beteg számára kevésbé megterhelő módon végezni.

Az eddigi gyakorlattal szemben igazi alternatívát Stark professzor és munkatársai ajánlottak, akik nagy anyagon bizonyították, hogy a császármetszés világszerte elfogadott technikájának számos olyan lépése van, amely hátrány nélkül elhagyható. Az általuk bevezetett módosítások nagy része részleteiben ismert volt, de együttes alkalmazásuk és nagy anyagon való kipróbálásuk egyértelműen az ő nevükhöz fűződik. A műtétet ezekkel a változtatásokkal lényegesen gyorsabbá, egyszerűbbé, olcsóbbá és nem utolsó sorban a beteg számára is kevésbé megterhelőbbé lehet tenni.

Klinikánkon is a Stark és munkatársai által javasolt császármetszést végezzük, amelyet munkahelye neve után, Misgav Ladach-féle módszernek nevezett és a Joel-Cohen-féle hasmegnyitással párosított. A fenti képen egy Joel-Cohen szerinti bőrmetszés zárás utáni sebvonalát láthatjuk. Látható, hogy az ún. "bikini vonalban" húzódik, és mennyire vonalszerű, mely gyógyulás után is esztétikailag kielégítő. (A képen a has bőrén lévő áttetsző, gyűrött réteg az ún. opsite, mely egy ráragasztott fólia, a bőrflóra sebbe jutását akadályozza meg).  Mára gyakorlatilag a klinikán történő mindegyik császármetszést ezzel a technikával végezzük. Nagyon ritkán, főként koraszüléskor a méhtest hosszanti metszését alkalmazzuk.

A bevezetett változtatások következő előnyökkel járnak:

  • a műtét ideje lényegesen megrövidül, az átlagos idő 10- 20 perccel csökken (az operatőr gyakorlottságától és a szituációtól függően).
  • a műtét költsége a hagyományos beavatkozás töredéke (csak a méh és az izompólya varrat költségével kell számolni),
  • az atraumatikus hasmegnyitás után a műtét utáni fájdalom lényegesen kisebb, a beteg a beavatkozást követően 3-4 óra múlva felkelthető normál étkezésre állítható és a kórházból hamarabb elbocsátható.

Klinikánkon a műtétet követően 24 órára a második emeleti műtőblokkban elhelyezkedő Intenzív Osztályra kerül a kismama, megfigyelésre, szükség esetén intenzív ápolásra.

vissza a lap tetejere